HÍREK

56. hagyományos magyar pásztorjátékok az Őrvidéken

IMG-20241209-WA0025

2024. december 8-án, vasárnap került sor a felsőőri kontaktközpontban a hagyományos magyar pásztorjátékokra, amelyeket 1968-ban Galambos Ireneus atya alapított. Dowas Katalin a „Felsőőri Magyar Katolikusok Köre” nevében köszöntötte a több mint 150 vendéget, és elmondta, hogy a rendezvénynek a „Nagykarácsony éccakájan…” című erdélyi dal adta a nevét.

A programot a „Burgenlandi Magyar Kultúregyesület” énekköre nyitotta meg Dr. Villányi Eszter zenetanár vezetésével. Első alkalommal gyerekek is énekeltek, akik ragyogó hangjukkal örvendeztették meg a jelenlévőket. Ezt követte Felsőőr plébánosának, Schauermann János atyának kétnyelvű köszöntője. Ezt követően a BMKE „Játékos magyar gyermekóra” résztvevői egy rövid pásztorjátékot adtak elő. Dr. Villányi Eszter zongorán kísérte az örömteli angyalokat és pásztorokat. Márton Luca és Tóth Benjamin Mária és József szerepében tündököltek. Ezután Móricz Zsigmond „Karácsonyi ének” című novellája következett, melyet Binder Gyöngyi adott elő. A rákövető műsorszám a „Felsőpulyai népiskola magyar néptánccsoportja” karácsonyi táncai voltak. Mohl-Szilvágyi Diána tökéletesen felkészítette a lányokat és fiúkat a fellépésre. Ezután Pröll Mónika szavalta el Devecsery László „A karácsonyi pékség” című versét. Az „Alsóőri Kultúr- és Táncegyesület” (UKTU) „Csillag gyúlt a sötét égben” nevezetű igényes és megható pásztorjátékával örvendeztette meg a közönséget. Lőkös Mónika készítette fel a hagyományőrző csapatot. Ezt követően az Mag. Gúthy László Áprily Lajos „Karácsony-est” című karácsonyi versét szavalta el. Végül a „Közép-Burgenlandi Magyar Kultúregyesület” „Vox Pannonia” kórusa lépett színpadra Antal Imola vezetésével, és gyönyörű karácsonyi énekeket adtak elő.

Ezután köszönetnyilvánítás következett az 1968 óta megrendezésre kerülő hagyományos magyar pásztorjáték minden résztvevőjének, segítőjének és szervezőjének. Dowas Katlin arra is meghívta a vendégeket, hogy csodálják meg a gyönyörű jászolyt és a két lámpást, amelyeket Horvath József, az alsóőri „Jászolyépítő baráti kör” vezetője készített. Ezt követte a büfé és a „Magyar Média és Információs Központ” (UMIZ) könyvasztalához való invitálás, ahol Kelemen László és Solt Éva mutatták be kiadványaikat, és minden jelenlévő vendég biztosan találhatott magának megfelelő karácsonyi ajándékot.

A „Felsőőri Magyar Katolikusok Köre” mindenkinek boldog és áldott karácsonyt kíván és örül, hogy ilyen sokan eljöttek az őrvidéki magyarok ökumenikus ünnepére.